Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937

1937-04-28 / 1936/37. tanév nyolcadik rendes ülése

tes Tanács annak az óhajának adott ki­fejezést, hogy a Nyári Egyetem hallga­tói ezidén már a Diáküdülőházban nyer­jenek elhelyezést, tisztelettel jelen­tem, hogy az augusztus 1-23-ig terjedő időben 50 helyet azok számára gondolok fenntartandónak, akik a Nyári Egyete­men részt fognak venni. Figyelembe véve az egyes fakultá­sokról folyamodók fent jelzett arányazá- mát, tisztelettel javasolom az ingyen helyek szétosztását illetően, hogy a theologiai karról 16, a jogi karról 30, orvosi karról 20 és a bölcsészeti kar­ról 18 hallgató részesülhessen az in­gyenes felvétel jótéteményeiben. Tisztelettel kérem, hogy kegyes­kedjék a Tanács ezt az általánosságban tartott javaslatomat magáévá tenni s felhatalmazni, hogy ezen kereten be­lül a Tanács nevében az ingyenes he­lyeket szétoszthassam azok között, akik tanulmányi előmenetelük és egész­ségi állapotuk számbavételével erre leginkább érdemesnek látszanak. Ameny- nyiben a tekintetes Tanács személye­sen óhajt dönteni egyénileg is a helyek odaítélése felől, bátor vagyok mellé­kelni az összes folyamodók kérvényét abban a csoportosításban, amint a fo­lyamodók maguk óhajtják az egyes tur­-39-

Next

/
Thumbnails
Contents