Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937

1937-03-18 / 1936/37. tanév hetedik rendes ülése

sa és lakóhelye szerint való arányos elosztásáról beszél, de nem rendelke­zik oly esetről, mikor egy tudomány- kar, mint pl. a mienk még ezt a zárt számot sem tudja a jelentkezőkkel be­tölteni. Egyébként, ha e kérdés körül vita merülhetne föl, a törvény világo­san kimondja, hogy "a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelően al­kalmaztassanak” /1928: XIV.l.§./. Ha tehát az ifjúság azt véli, hogy a tör­vény alkalmazása körül valami vissza­élés történt, forduljon ez irányú pa­naszával az illetékes miniszter úrhoz, de ahhoz semmi sem ad neki jogot,hogy önmaga lépjen föl biró gyanánt és terrorisztikus cselekedetekre, s jog­talanságokra ragadtassa magát, mert akkor ne csodálkozzék, ha a hatóságok megtorló intézkedéseivel találja ma­gát szemben. Minthogy az érvényben lévő 1920: XXV.t.c. 3.§. 2. bekezdése félreérthe­tetlenül az illetékes tudománykar ta­nári karának teljes ülését hatalmazza föl arra, hogy a felvételekről a mi­niszter által megállapított létszám keretén belül "végérvényesen" határoz­zon, s e határozatot a már idéztem szakasz szerint csak a miniszter vizs­gálhatja fölül, a bölesészéttudomá­-16-

Next

/
Thumbnails
Contents