Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937

1937-02-24 / 1936/37. tanév hatodik rendes ülése

/«i részben az egyetem autonom bevételei­ből, részben városi hozzájárulásból 120.COO pengőre vélte kiegészíthetni. A város azonban, amely még arról az igényéről is, hogy a kormány a város számára külön tornacsarnokot épitsen, csak igen nehezen volt hajlandó le­mondani,- egyetemi tornacsarnokhoz való anyagi hozzájárulásról még csak hallani sem akar. Dr.Gorka Sándor or­vostudománykari dékán ismerteti a vá­ros polgármesterének múlt évi április hó 29-én 13.343/1936. szám alatt az egyetem Rectorához intézett átiratát, amelyben a polgármester közli, hogy: •’Miután pedig a most épiteni szándé­kolt sportépület kétségen kivül olyan célból és úgy létesül, hogy benne a sportnak és atlétikának azok az ágai, amelyek a volt városi tornacsarnokban müvelhetők voltak,- gyakorolhatók lesznek, ennélfogva a város közönsége joggal tart igényt arra, hogy az immár 12 éve nélkülözött tornacsar­nok részbeni pótlásaként a most épí­tendő egyetemi sportcsarnokot közö­sen használhassa.- A város közönsége a tornacsarnok pótlására vonatkozó igényéről soha le nem mondott, a szerződés betartását ismételten szor­galmazta és nem rajta múlott, hogy a-12-

Next

/
Thumbnails
Contents