Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937
1937-02-24 / 1936/37. tanév hatodik rendes ülése
lamtitkár urat s megkértem át arra, hogy az egyetemi tornacsarnok a minisztérium által tervezett 70.000 pengős keret helyett 120.000 pengős keretben építtessék fel. Két nappal a látogatásom után telefonon értesített az államtitkár ur, hogy a 70.000 pengős hitelnek 120.000 pengőre való felemelését a pénzügyminiszter urnái kieszközölte. Ezen értesítés vétele után felkértem dr. vitéz Berde Károly egyetemi ny.r.tanár urat, mint az egyetemi testnevelés felügyelő-professzorát arra, hogy az uj hitelkeretnek megfelelő tervezési programm megállapítása céljából a testnevelési ügyosztállyal lépjen érintkezésbe. A tárgyalások eredményeképen jelentem, hogy a minisztérium az egyetem által beterjesztett tervezési programmot lényegtelen módosításoktól eltekintve, teljes egészében elfogadta. A tornacsarnok céljára szükséges telket Pécs szab. kir. város ingyen engedné át az egyetemnek,ameny- nyiben az egyetem részéről biztosíttatnék, hogy a tornacsarnokot az iskolai torna, a levente oktatás és a társadalmi sport céljaira napi 4-5 órára a város igénybe vehesse. Ezzel kapcsolatban tisztelettel kérem a tekintetes Tanács felhatalmazását-10-