Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937

1937-01-27 / 1936/37. tanév ötödik rendes ülése

nácsjegyzői között egy sincs olyan, aki legalább egy decennium óta ne vesztegelne a VII. fiz. osztályban^ már pedig eltekintve attól, hogy az egyetemi fogalmazáskari állások egye­temi képesitéshez vannak kötve, szem­ben a segédhivatali státusbeliektől megkivánt 4 polgári iskolai végzett­séggel és a tanitóktól megkivánt ele­mi iskolai tanitói oklevéllel,- az egyetemi fogalmazáskari tisztviselők által végzendő felelősségteljes munka hasonlíthatatlanul sokirányubb isme­retet, jogi tudást és az adminisztrá­ció bonyolult gépezetében való nagy jártasságot kiván meg* Ez a tarthatatlan helyzet, amely az egyetemi fogalmazáskari stá­tus minden fizetési osztálynál szin­te ugyanazt a következményt - egy fi­zetési osztályban való évtizedes,vagy még hosszabb stagnálást - vonta maga után, annál jogosabb elkeseredés szül­het és az egyenlő elbánás elvében va­ló hitet annál inkább megingathatja, mert a múlt évben elhangzott kormány- nyilatkozat szerint már az utóbbi években eszközölt egyszeri előlépte­tések során minden arra érdemes álla­mi tisztviselő legalább egyszer elő­lépett./!/ Ez a kijelentés a mi fo­-12-

Next

/
Thumbnails
Contents