Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1935-1936

1935-11-27 / 1935/36. tanév harmadik rendes ülése

összesen, ami kitesz 03 fillér hijján 28 pengőt, tehát egyenként jár a déká­noknak 7-7 pengő minden avatás után. A kari pénztárt pedig megilleti 14 pen­gő, vagyis az egész összegnek l/6 ré- s ze. A "bizottság szótöbbséggel el­ismerte, hogy bár amennyire a rendel­kezésre álló adatokból megái1api tható az egyetemeken sem az avatási dijak összege, sem azok felosztása nem egy­séges, amennyiben azt a Tanács egyete­münkön rendezni óhajtja, e rendezés egyetlen elfogadható alapja a fent idé­zett miniszteri rendelet kell, hogy le­gyen. A jogi kar dékánja ennek elisme­rése mellett felhivta a figyelmet arra, hogy most amikor ő már a kar évi költ­ségvetését elkészítette, igen kellemet­len helyzetet teremtene, ha az uj fel­osztás következtében a kari pénztár mintegy 1500 pengővel megrövidülne. Felmerült a bizottságban az a gondo­lat, hogy ezzel szemben átmenetileg erre az esztendőre a jogi kar az 5 pengős differenciát valamely cimen külön dijként hajtsa be a jelölteken, amit azonban a jogi kar dékánja visz- szautasitott, hivatkozva a jelöltek amúgy is nagy szegénységére. Halasy-Nagy József bölcsészkari Dékán felvetette a gondo­latot, hogy ilyen szegénység esetében a régi felosztás volna kivételesen fenntartandó, egységes álláspont azon­-37-

Next

/
Thumbnails
Contents