Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1935-1936

1936-03-24 / 1935/36. tanév hetedik rendes ülése

loí­rozását köteles tisztelettel tudomásul vette és a maga részéről is a lefolyta­tott fegyelmi vizsgálatot semmisnek te­kintette. A miniszteri rendelet hivat­kozott a 19.944/1888. sz. alatt kibocsá­tott rendeletre, mely szerint "egyetemi kötelékben már nem álló hallgatók ellen fegyelmi eljárásnak helye nines’*. A Ta­nács megállapította, hogy az orvosi kar­nak ez érvényben levő miniszteri rende­let szerint fegyelmi eljárást lefoly­tatni nem lett volna szabad. Ennek foly­tán Vass Géza ügye többé nem az orvosi karra, hanem az egyetemi Tanácsra és a Rectorra tartozott, minthogy az idézett miniszteri rendelet szerint végbizonyít­ványt nyert volt hallgatók ügyében az egyetemi Tanács, illetve a Rector Mag­nificus saját hatáskörében jogosult el­járni, amikor az egyetemi fegyelem fenn­tartása és az azt veszélyeztető támadá­sok elhárítása azt megkívánják. Elnöklő Rector ez alapon azt a javaslatot tette, hogy az egyetemi Tanács a VKM. 19.944/ 1888. sz. rendeletében lefektetett jo­gával élve tiltsa ki Vass Gézát az egye­tem területéről mindaddig, ameddig hi­teles okmányokkal nem igazolja, hogy őt valóban a háborúban a nagy ezüst vi­tézség! éremmel tüntették ki. Az egye­temi Tanács a Rector Magnificus javas­latát azzal a módositással fogadta el, hogy Vass Gézát tekintet nélkül arra,-14-

Next

/
Thumbnails
Contents