Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1934-1935

1934-09-26 / 1934/35. tanév első rendes ülése

491 lás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Ezúttal a debreceni egyetem rectora ebben az ügyben közvetlenül for­dul egyetemünk Tanácsához és rektifikál- ni óhajtja a fentebb emlitett el3Ő fel- terjesztésének bizonyos kijelentéseit, amelyeket a szegedi és a pécsi egyetem orvostudományi kara magára nézve sértők­nek talált. Ezen el3Ő felterjesztésében ugyanis a debreczeni egyetem tanácsa az ottani orvostudományi kar jelentése alap­ján a szegedi és a pécsi egyetem orvosi karán a félévek beszámítása körül köve­tett eljárást bírálat tárgyává tette é3 "az igazságot mélyen sértő' jelenségeket veit megállapíthatni. Egyetemünk orvos- tudományi kara annak idején ezeket a ki­fogásokat megcáfolta és a debreceni egye­tem magatartása ellen tiltakozott. Ez a Tanácsnak a miniszter úrhoz intézett fel- terjesztésébe bele is foglaltatott. A deb­reczeni egyetem rektora most sajnálatát fejezi ki a történtek felett és hangsú­lyozza, hogy magatartásával nem volt . szán­déka a köztünk fennálló jó viszont megza­varni. Ezzel a lojális kijelentéssel az ügyet el is intézhette volna a debrecze­ni egyetemi tanács, sajnos azonban jó­nak látta az előbbi kifogásainak igazolá­sára most már konkréten felsorolni a szege i és a pécsi egyetemen felmerült v-78-

Next

/
Thumbnails
Contents