Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934
1934-05-30 / 1933/34. tanév kilencedik rendes ülése
tervezetet azzal küldötte meg a Tekintetes Tanácsnak, hogy azokra vonatkozóan véleményét nyilvánítsa. 3z a felszólítás kétségkívül magában foglalja azt a lehetőséget is, hogy a Tek. Tanács kifejtse véleményét az 1930. évi 410-0-40. sz. m. kir. vallás- és közokt. min. rendelet felett is, mely a vidéki tudományegyetemek gazdasági igazgatásának szervezetéről szól, tekintve azt a körülményt, hogy ez a rendelet szolgált szükségképpen alapul az egyetemi gazdasági hivatal szervezetét Ó3 ügyvitelét, továbbá a gazdasági ■bizottság ügyrendjét képező szabályzat- .tervezet kidolgozásához• Amidőn pedig e rendeletnek 10. §-a kimondotta, hogy a gazdasági hivatalok egységes ügyviteli szabályzatát, valamint az egyetemi gazdasági bizottságok ügyrendjét és a klinikai bizottságok ügyrendjét, azok maghallgatásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg, s a 26.193/1933. sz. VKM. rendelet a tek. Tanácsot is véleménynyilvánításra hívta fel, akkor az egyetemi gazdasági bizottság, ill. gazdasági hivatali igazgató által kidolgozott tervezetek mellé odakerül a tek. egyetemi Tanács véleményét tartalmazó előterjesztés is,-31