Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934

1934-04-25 / 1933/34. tanév nyolcadik rendes ülése

nak megvizsgálása után a tanév utolsó tanácsülése előtt tesz javaslatot a Tanácsnak úgy az első szervezéssel kapcsolatos költségekre, mint a később évenként felmerülő szükségletekre vo­natkozólag; 10., hogy a végzett vizsgála­tok után, azoknak számára és miként­jére való tekintet nélkül, a bizottság» illetőleg a klinikák részére valamely csekély átalányt kiván a betegápolási alap terhére a klinikai bizottság ja­vaslata alapján megállapitani 3 hogy kívánatosnak tartván, miszerint a kol­légiumi tagokért a vizsgálati dijat és az orvosi felügyelet költségeit ma­guk a kollégiumok viselnék, ennek ér­J dekában a kollégiumok Igazgatóságát annak idején meg fogja keresni. 16., 798/1933-34. R. szám. Dr. Kriszti cs oándor jog- és ál lám tudománykari Prodékán jelenti, hogy a neki előadásra kiadott Egyetemi Oazdasági Bizottság ügyrendi- és az egyetemi gazdasági hivatal szervezeti é3 ügyviteli szabályzattarvszete ügyé­ben egyrészt a rendelkezésére álló idő-32-

Next

/
Thumbnails
Contents