Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934
1934-01-31 / 1933/34. tanév ötödik rendes ülése
amelyet Ki3bin kihallgatásakor minden lényeges pontban megerősített, a következők állapíthatók meg. 1933. február 1.-én az akkori gyógyszertári gyakornok Nagy A 1 b e r *t váratlanul kilépett az egyetemi gyógyszertárból és utódjának dr. Mansfeld G é - 2 a professzorral egyetértőle g az e- gyetemi gyógyszertár vezetője K i 3 - bán Bénit szemelte ki, akivel február ö.-tól levelezésben állott, úgy hogy a gyógyszertár vezetője és Kisbán Béni felfogása szerint is utóbbi ezzel függő helyzetbe került az egyetemi gyógyszertárral szemben, mégis állását a gyógyszertárban csak február 23.-án tudta elfoglalni, mert iratai beszerzése, illetőleg román nyelvről lefordítása időt vett igénybe. Bzalatt a megüresedett gyakornoki állással járó teendőket 3 z á s z J u 1 i a irodai alkalmazásban levő gyógyszerész lá.tta el,ami munkaidejének meghosszáfcitásával és szabad napjainak lemondásával járt. A gyógyszer- tár vezetője ennélfogva méltányosnak találta, hogy 3zász -Júlia valamelyes külön munkádijban részesüljön, valamint 65