Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934

1934-01-31 / 1933/34. tanév ötödik rendes ülése

uj jogkari épület előtt elterülő tér rendezésére irányuló inditvány tárgyta­lan, mert a térrendezés ügye az egyete­mi Tanácsnak egy korábbi kérelmére és annak megfelelően megoldást nyert, hogy az egyetemi központi épül«t közelségében elterülő Budai városi régi temetőnek Pécs városa által oly módon végzendő parkosítása ügyét, hogy az a felmerülő szükséghez képest egyetemi füvészkert céljaira is szolgálhasson,- nyilvántartás és adandó alkalommal a vár os figyelmébe való ajánlás végett a megválasztandó összekötő egyetemi bi­zottság teendői közé utalja, hogy az egyetemi könyvtár bármi módon való kibővítésének, kérdését Péc3 szab. kir. város polgármesterével foly­tatandó fesztelen eszmecsere során konkrét javaslat mellőzésével a kis Ta­nács lesz hivatva felvetni, hogy a gyermekklinikai fertőző- pavillon ügyében való határozathozatal tárgytalan, mert ezen munkálatok megindi tására az előkészületek már megtörténtek1 hogy a bölcsészet-, nyelv- és tör t éne ttudományi kar kiegészítésére, annak teljessé tétele végett fölötte kívána­tos két természettudományi tanszéknek: a növénytani és a matematikai tanszék­56-

Next

/
Thumbnails
Contents