Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934

1933-11-29 / 1933/34. tanév harmadik rendes ülése

illetőleg az esetleg fennforgó gátló körülményeket Írásbeli jelentésbe nem foglalta, 3 igy hivatali kötelességé­nek teljesítését, valamint az egyetem kormányzó hatósága iránt esküjében meg­fogadott tartozó tiszteletet most már nyilvánvalóan megtagadta. Csak ezután hozta meg az egyetemi Tanács 1921. május 3.-án tartott III. rendkívüli tanács­ülésében azt az egyhangú határozatot, hogy dr. Király Richárd ur ellen a fe­gyelmi eljárást megelőző vizsgálatot folyamatba teszi és annak lefolytatá­sával dr. Sreky István egy. ny.r. tanár urat bízza meg. 6./ A vizsgálóbiztos idézése 1921. junius hó 9.-én kelt. Az idézést dr. Király richárd ur átvette 1921. jun. 10.-én. Junius 13.-án megtörtént ki­hallgatása-, melyről pontos jegyző­könyv vétetett fel. Ezt a jegyzőköny­vet dr. Király Richárd ur aláírta e3 semmiféle alap sincs arra, hogy a jegy­zőkönyv bármit is tartalmazott volna, amit dr. Király Richárd ur nem kívánt abba felvétetni, vagy aminek felvéte­lére még súlyt helyezett volna. Semmiképpen sem állítható az, hogy a vizsgálóbiztos néhány homályos, kétértelmű kérdést intézett volna hoz­-36-

Next

/
Thumbnails
Contents