Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933
1933-06-28 / 1932/33. tanév tizedik rendes ülése
téne ttudomány kari dékán kér szót és az elnöklete alatt álló kar nevében hálás köszönetét mond a Tanácsnak azért a hathatós és jóakarata támogatásért, mellyel a bölcsészettudományi karnak megfelelő' elhelyezésével kapcsolatos kérdéseket e tanév folyamán a kedvező' megoldáshoz juttatni szives volt. Erre dr. E n t z Béla Pro- rector emelkedik szólásra és a f. tanév ezen utolsó tanácsülésének berekesztése eló'tt rövid visszapillantást ve t a Tanács ez évi ténykedésére és örömmel állapítja meg, hogy az mindvégig a legteljesebb összhangban folyt le. Hogy ez igy sikerült -f oly tatj a Prore ctor-, ebben az érdem oroszlánrésze az egyetem Rector Magnifieusáé, aki tapintatos, körültekintő és határozott magatartással vezette a múltakhoz hasonlóan nehéz ü- gyeknel foglalkozó e tanévi tanácsüléseket és hidalta át az időközönként felmerülő ellentéteket. Az Ő céltudatos munkájának eredménye, hogy az egyetem a jövő tanévben is mind a négy tudománykarral kezdheti meg működését. Mint hisztorikus különös megértéssel tette lehetővé az egyetem történetének alapjául szolgáló régebbi egyetemi ünnepé-34-