Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933

1933-06-28 / 1932/33. tanév tizedik rendes ülése

vonatkozóan a büntető' perrendtartás 87. §-a irányadó. Ennek értelmében az ösz- szes hatóságok és hatósági közegek kö­telesek a hivatali hatáskörükben tudo­másukra jutott nem magánind itványra ül* dözendő bűncselekményeket a birtokukba került adatoknak közlésével és a bizonyi tó tárgyaknak áttétele mellett a kir. ügyészségnél, illetve az illetékes bün­tető hatóságnál feljelenteni. Hatóság alatt az államhatalomnak minden szerve értendő, mely az állami jogok és köte­lességek állandó és önálló letéteménye­se, vagyis amelynek az államhatalom ál­tal ráruházott rendelkezési, jogszolgál­tatási vagy j ogadornány ozás i hatásköre van. Ebben az értelemben az egyetem ta­nácsa hatóságnak tekintendő és ezért a hatóságokat terhelő feljelentési kötele­zettség az egyetem Tanácsát is terheli. Figyelemmel erre, valamint arra a körülményre, hogy Birtha Zoltán szi- borló orvos a fent hivatkozott miniszte­ri rendelet értelmében az egyetemi Ta­nács fegyelmi hatósága alól amúgy is kiesik, én az orvostudományi kar állás­pontjával ellentétben azt javasolom a tekintetes Tanácsnak, méltóztassék ne­vezettel szemben az autonom fegyelmezé­si eljárástól eltekinteni, ellenben el­lene a szabályszerű kihágási eljárás le­-23

Next

/
Thumbnails
Contents