Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933
1932-10-26 / 1932/33. tanév második rendes ülése
lapok a mult években történt nagyobb mérvű igénybevétel miatt nagyon megcsappantak,- szóvá teszi az egyetemi alkalmazottak szokássá vált fizetési előleg é3 az egyetemi hallgatók becsületbeli kölcsön ügyét. Ezeknek a tanévenként rendszeresen ismétlődő kölcsönügyleteknek intézése, nyilvántartása és a hallgatósági kölcsönvisszatéritésnek minduntalan szükségessé váló sürgetése - mondja elnök - a rectori hivatalnak Ó3 a quaestúrának oly nagy munkatöbbletet jelent, hogy kivánatosnak véli egyrészt az alkalmazottak fizetési előlegek nyújtásának visszafejlesztését, másrészt a hallgatósági becsületbeli kölcsönök teljes liquidálását s ez utóbbit még azért is, mert az több esetben vissza sem térül az alapnak. Kéri ezért a Tanácsot, hogy ebben az ügyben a jövőre nézve is foglaljon állást. Dr. Entz Béla Prorec- tor szol hozzá az elnök által felvetett kérdéshez. Az ifjúság anyagi támogatása, akár segélyek, akár kölcsönök formájában,- mondja Prorector - a Diákjóléti és Diákvédő Irodához tartozik. Mindazok a hallgatok, akik ilyen kéréssel a Rec- torhoz fordulnak, előzőleg az említett diákjóléti intézménynél is jártak, ahol azonban indokolatlan kérelmükkel eluta-