Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933
1933-04-26 / 1932/33. tanév nyolcadik rendes ülése
kitüntetés ügyében határozatot hozzanak Mikor'a vezetése alatt álló karnak folytatja c-vang. hit tudomány kari dékán - a theologiai tiszteletbeli doktorok kreálására vonatkozó elhatározását az idézett tanácshatározatnak megfe leiben közölte a társkarok dékánjaival és prodékánjaival, megkeresésében csupán udvariasságból említette fel, hogy kívánatra szíveskedjenek az ügyről a kari tagokat is tájékoztatni. Az említett tanácshatározat után azonban nem mert gondolni arra, hogy a hittudományi karnak ezt az autonom ügyét a társkarok közül egyik is ülésében tárgyalás alá vegye é3 abban határozatot is hozzon. Ezért nem járulhat hozzá ahhoz a jog- és államtudománykari óhajhoz, hogy a hittudományi kar az előzmények után ezt az ügyet újabb megfontolás tárgyává tegye, illetőleg azt egyelőre a napi rendről ismét levegye. Ebbe a hittudományi kar sem nyugodnék bele. Ami pedig a jog- és államtudományi kar részéről , # felhozott azt az érvet illeti, hogy a hittudományi kar által a tiszteletbeli doktori cimnek gyakori adományozása e magas egyetemi kitüntetés értékét alkat más volna leszállítani, szóló evang. hit tudománykari déicán nem teheti magá