Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933
1933-04-26 / 1932/33. tanév nyolcadik rendes ülése
^(o'h ny,r. tanárát, Űsikesz Sándort, szintén a debreceni Tisza látván Tudományegyetem ref. hittudományi karának ny.r. tanárát, Kiss Istvánt, a dunáninneni ev. egyházkerület püspökét, Mayer Sndrét, a volt eperjesi theol. akadémia ny.tanárát és dékánját, végül Proliié Henrik pozsonyi lelkészt, a pozsonyi theologia akadémia volt tanárát "a theologia tiszteletbeli doktora" cimmel tünteti ki. A Kar e határozata az egyetemi Tanács 1932. május hó 2 3.-án tartott IX.- rendes ülésének napirendjére kitüze- tett, de a hittudományi kar ezt megelő- zoleg 1932. május 18.-án tartott IX. rendes ülésében úgy határozott, hogy a tiszteletbeli doktorok kreálására vonatkozólag 1932. április 2l.-iki ülésében lS.jk.sz'.a. hozott határozatát változatlanul fenntartja ugyan, azonban tekintettel a fakultásnak időközben súlyosan megváltozott helyzetére, a szóban- forgó határozat végrehajtását illetőleg, annak az egyetemi Tanács által való tárgyalását felfüggeszteni kívánja addig az időpontig, ameddig a kar létérdekeit érintő kérdésekben megnyugtató helyzet nem alakul ki, s az avatás szempontjából a megfelelő külső alkal ons,ze rüség időpontja el nem érkezik.-49-