Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933
1933-02-22 / 1932/33. tanév hatodik rendes ülése
3&r Tisztelettel Kérem tehát Méltósá- gos Rector Urat és a Tekintetes Egyetemi Tanácsot fentebb előadott és indokolt kérésem meghallgatására." Ezt a beadványt a t empi önigazgató, mint bölcsésze ttudománykari prodékán a Tanácsnak f. hó 6.-án tartott IV. rendkívüli ülésében tárgysorozaton kívül már ismertette s a Tanács eszmecsere után az ügybeni határozathozatalt felfüggesztette. Tekintetes Tanács! Részemről nem tarthatom megengedhetőnek, hogy a 9 órai hagyományos egyetemi istentisztelet kezdete 1/2 10 órára, tehát 1/2 órával hátrább helyeztessék csak azért, hogy egy, az egyetemi templom közelében levő elemi iskola tanulói ott külön 9. órai misét hallgathassanak. Az egyetemi istentisztelet kezdetének fél órával való ez az eltolódása nézetem szerint azt eredményezné, hogy a hallgatóság részéről egyébként is gyér látogatottságnak örvendő egyetemi istentiszteleten még kevesebb hallgató venne részt. Ha az illető elemi iskola igazgatósága, illetőleg a plébánia az e- lemi iskolai növendékeknek a 8 óra előtti külön istentisz celeti időt ko-7-