Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933

1932-12-20 / 1932/33. tanév negyedik rendes ülése

TJ verziák eliminálására segédkezet nyúj­tana. Ezt azonban csak az egyetem ki­fejezett kívánságára teszi, mert távol áll tőle az a szándék, hogy az egyetemi autonómiát érintse, vagy ilyen irányú feltevésekre támpontot nyújtson. Én tehát arra kérném Méltóságodat, kegyeskedjék Pelicides Román miniszteri tanácsos urat felkérni, hogy a velem va­ló megbeszélés értelmében küldje le Pécs­re azt az illetékes testnevelési szak­embert, aki az itteni összes érdekéitek bevonásával tisztázza elsősorban az e- gyetemi testnevelésnek a lövészegylet­hez való viszonyát, nemkülönben a test­nevelő tanár feladatait Ó3 munkakörét, s a többi kapcsolatos kérdéseket. Méltóságod abbeli kívánságát ille­tőleg, hogy vállaljam az egyetemi test­nevelést ellenőrző tanár szerepét, csak akkor tudok végleges választ adni, ha majd az emlitett függő kérdések valóban olyan megoldást nyernek, amelyek szerény véleményem szerint a komoly testnevelé­si munka lehetőségét biztosítják. Előre jelzem, hogy a Neubauer Constantin leve­lében leszögezett elvi alapot célraveze­tőnek tartom, s ebben az irányban közre­működésemet készséggel ajánlom fel. Engedje meg tehát Méltóságod, hogy-18-

Next

/
Thumbnails
Contents