Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933

1932-12-20 / 1932/33. tanév negyedik rendes ülése

22> dékán által a választóülésen bejelen­tett óvás után már nem lesz petició i és mégis megtörtént. A jog- és állam­tudományi kar nem jó utat választott, neki a Hector Magnificus utján össze­ülő karközi értekezleten kellett volna kiegyenlíteni az ellentéteket. A peticionálók a karközi harmó­nián súlyos rést ütöttek. E széthúzás folytán az egyetem gyengének "bizonyult éppen akkor, mikor leépítésének mindun tálán felmerülő gondolata szükségessé tette volna, hogy egy közös egyetemi ügyben az egész egyetem egységesen lép jen fel. A felsőházi tagság - folytatja Prorector - a törvény rendelkezése ér­telmében 10 évre szól. Ezért gondolt az orvostudományi kar arra, hogy ez az idő hagyassák meg a karnak, illetőleg a kebeléből kikerült felsőházi tagnak. A nyugdij törvény reviziója ugyanis rövidesen a ház elé kerül Ó3 a terve­zet szerint a nyugdijazási korhatár 65 évben nyer megállapitást. így dr. Pékár Mihály egyetemi ny.r.tanár 4 év múlva nyugalomba vonul és a felsőházi tagságot is leteszi. De mindettől el­tekintve Pékár Mihály dr.-nak olyan nagy érdemei vannak az egyetem pécsi elhelyezése körül, hogy az egyetem el-

Next

/
Thumbnails
Contents