Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1932-1933

1932-11-30 / 1932/33. tanév harmadik rendes ülése

rendőri osztályon ápolt két egyénnel szemben követte el, amely osztály be­teganyaga, amint a bőrgyógyászati kli­nika igazgatója is megállapította, o- lyan engedetlen, illetlen és makran­cos egyéne kből tevődik össze, akiknek fegyelmezése a lehető legnagyobb nehéz ségekbe ütközik, ami pedig másfelől a nyilvános helyen lefolyt incidensre vonatkozik, enyhíti ennek megítélését az a körülmény, hogy ezt ama tény vál­totta ki, hogy közvetlenül a tettle- gesség előtt egy, a Széchenyi téren kifüggesztett pl aki. ton olvasta a ne­vét, amelyben sadizmussal volt vádol­va 3 feltételezte, miszerint az öváry János dr.-tól eredt. Hirtelen felindu­lásában ragadtatta el magát s engedett szabad utat szenvedélyei kielégítésé­nek . Mindezen enyhítő körülmények­nek mérlegelésével a bizottság úgy látja, hogy bár Pásztor Gábor dr. sú­lyosan vétett az egyetem fegyelmi sza­bálya ellen s igy ezért megfelelő fe­gyelmi büntetésben részesítendő, még sem érdemli me g a legsúlyosabb bünte­tést, nevezetesen a hivatalból való elmozdít tatását, ami nevezettet egész életére megbélyegezné és életpályáján való előrehaladását tenne esetleg min­-13

Next

/
Thumbnails
Contents