Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1931-1932

1932-02-24 / 1931/32. tanév hatodik rendes ülése

s IQ* 1928. évi december hó 12.-én 94.311/ 1928* IV.szám alatt kelt leiratában tudomás é3 további eljárás végett ér- tesitette a Tanácsot, hogy Pécs sza­bad királyi váro3 vezetó'sége éa az egyetem között a város által tanári lakások céljaira szolgáló bérház épí­tésére nézve létrejött megállapodások­hoz a maga részéről általánosságban hozzájárul é3 kijelentette, hogy haj­landó az épület elkészültétől számított öt évre 16 tanári lakás főbérletét a várossal szemben elvállalni 16 egyete­mi tanár pécsi állami lakbérének meg­felelő bérösszegért. Megjegyzem, hogy Rector elődöm felterjesztésének 4. pontja alatt kö­zölt azzal a feltétellel kapcsolatban, hogy "Minden tanár az uj lakásért ren­des lakbérén felül évente 800 P-t fi­zet", arra kérte a m. kir. vallás- é3 közoktatásügyi miniszter urat, hogy mi­vel ez a feltétel a tanárokra nézve sú­lyos megterhelést jelent, amennyiben lakbérükön felül fizetésüknek mintegy 15 ^-al való megterhelését vonná maga után,- ezt a lakbérkülönböze tét legalább a jelzett öt évre a minisztérium vállal­ja magára, illetőleg a számjelzett ösz- szeget, mely öt év alatt 16 tanár után-20-

Next

/
Thumbnails
Contents