Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1931-1932

1931-09-23 / 1931/32. tanév első rendes ülése

- mint kinevezett egyetemi templom­igazgatót - hogy ezt a hittudományi kurzust előkészítvén megrendezhessem. Az előadásokat úgy óhajtanám hirdetni, hogy egyházi Ó3 egyetemi hatóság égisze alatt, tehát tudtával és helyeslésével rendezzük ezt az előadás-sort. A külföld nagy egyetemeihez ha­sonlóan mi is szeretnek már a máso­dik félévtől kezdve ezt az előadás­sort a MéltÓ3ág03 Rector Ur és az egyetemi Tanács hivatalos engedélyé­vel az egyetemen tartani.- Virág Ferenc Megyéspüspök Urunk óhaj­tása ugyanis az, melyet általam ter­jeszt Méltóságod és a Tekintetes Ta­nács elé, hogy ez a hittudományi kur­zus egyetemünk összes katholikus hall­..I , gatói számára tartassák. Bz pedig főleg akkor fejeződik ki, ha Méltóságtok az egyetemen ezekre az előadásokra he­lyiséget kegyeskednek átengedni. Fogadja Féltóságos Rector Ur 63 a Tekintetes egyetemi Tanács tisztele­tem őszinte nyilvánítását.H Miként látjuk - mondja elnök - a hittudományi kurzus rendezésére irá­nyuló bejelentést Rector elődje annak idején úgy vette tudomásul, hogy az a >t C rt f. tanévtől kezdődöleg a Maurinumban tartatik, s az előbb ismertetett be­adványban bölcsészettudománykari dékán, mint templomigazgató annak ad kifeje- zést, hogy az emlitett előadás-sorozatot e tanév II. felétől már az egyetemen szeretnék megtartani. Bz ügyben azon­-14-

Next

/
Thumbnails
Contents