Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931
1930-10-29 / 1930/31. tanév második rendes ülése
3 pont alatt történt bemutatásával kapcsolatban elnök felolvassa az említett szabályzat 58. §-át, valamint az e szakasz 4-ik bekezdésében hivatkozott, s egyetemünkre vonatkozó 6. §-át és megállapítja, hogy e szabályzat szakaszok oly annyira világos rendelkezést tartalmaznak a Rector helyettesítésére vonatkozólag, hogy azok magyarázatra egyáltalán nem szorulnak. Dr.Molnár Kálmán jog- és államtudománykari prodéhán bejelenti, hogy ezzel a leirattal a jog- és államtudományi kar legutóbb tartott ülésében érdemben foglalkozott és annak adott kifejezést, hogy az államfői elhatározással kibocsátott sza bályzathoz,ha arra szükség van,csak az államfő fűzhet hiteles magyarázatot. Egyébként az a magyarázat - folytatja jog- é3 állámtudománykari prodékán -, ami a miniszteri leiratban foglaltatik, a szabályzat szelleméből egyáltalán nem következik, vagyis a rendeletnek nem magyarázata, hanem módosítása. Ilyen rendelkezés szóról-szóra a Ferenc József tudományegyetem szabályzatában van. Dr.Weszely Ödön Projector a tárgyhoz szólva kijelenti, hogy tudomása szerint a törvény magyarázatára és végrehajtására a mi-5-