Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931

1931-06-26 / 1930/31. tanév tizedik rendes ülése

J vettem, a bútorok ott hevertek gazdát­lanul a folyosókon, miután semmiféle hely raktározás céljára rendelkezésünk­re nem állott. Ily körülmények között nem csoda, hogy a bútorok egyrésze el­kallódott. Köztudomású, hogy amikor én az internatust átvettem 12,000.000 K á- ra asztalos munkával kellett pótolnom azt a butorszükségletet, amelyet az e- lőző évben, télen, az ifjúság azaz a bennlakók elfütottek. A fenti körülményektó'l eltekintve, a bútorokról a követke zó'két jelenthe­tem: 3. / Méltóságod által nekem az át­irattal megküldött és itt másolatban beraellekelt lista alapján igyekeztünk a szanaszét heverő bútorokat összeszed­ni /:csatolva a I.lÍ3ta:/. 4. / A bútoroknak ezen Ö3'szeállitá- sa, illetőleg összeírása alkalmával ki­tűnt, hogy a Defhe bajtársi egyesület a leltárban foglalt bútorok egyrészének már birtokában van. Szén tény igazolá­sára csatolom a Defhe vezetősége által átvett é3 aláirt bútorok jegyzékét /;csa­tolva a II.IÍ3ta.;/ 5. / A megkapott lista alapján a kü­lönböző helyeken megtalált bútorokat is elszállittattam ,a Defhe bajtársi e- gyesület által. Szén tény igazolására mellékelem a Defhe bajtársi egyesület 64

Next

/
Thumbnails
Contents