Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931

1931-06-26 / 1930/31. tanév tizedik rendes ülése

van egymásra halmozva. Á jövőben a gondolatokat tárgyi csoportokba kell szedni s mindegyiket külön előterjesz­teni, még pedig nemcsak a pontokat ma­gukat, hanem mint törvényjavaslatban szokás, részletes és igen beható mego- kolással. Ezért javaslatom az: mondja ki a Tek.Tanác3, hogy a rektori értekezlet javaslatát ebben az alakban nem tart­ja tárgyalásra alkalmasnak é3 ezidő- szerint fölötte napirendre tér.» Az előadói előterjesztéssel kapcso­latban elnöklő Rector megjegyzi, hogy a magyar egyetmeket közösen érdeklő és a budapesti tudományegyetem által 30. pontba foglalt kérdések felvetésére és az emlitett egyetem rectorának kezde­ményezésére a hazai tudományegyetemek Rectoraiból álló értekezlet elé tör­tént terjesztésére az impulzust a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisz­térium adta1 meg. A minisztériumból in­dult ki ugyanis az az eszme, hogy a magyar tudományegyetemek közeledjenek egymáshoz és egyes hiányos és szabályo­zásra szoruló kérdéseket székhelyenként felváltva előbb közösen, azután pedig külön-külön behatóan tárgyaljanak meg, hogy igy a szükségesnek mutatkozó re­formok keresztülvitelére a miniszteri-

Next

/
Thumbnails
Contents