Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931
1931-05-29 / 1930/31. tanév kilencedik rendes ülése
m Annak előrebocsátásával, hogy a főiskolai lövészversenyen részt vett lövészegyesületi tagok költségeinek fedezésére szükséges 350 pengőt, mivel a testnevelési alapnál a szükséges összeg már nem állt rendelkezésre, a szükség kényszerítő hatása a- (, latt a PSAC alapnál még fennálló 568*02 pengő maradvány összegből u- taltam ki, a fenn ismertetett szomorú tapasztalatokra figyelemmel javasolom, mondja ki a Tanács, hogy a múlt tanévi IX. rendes tanácsülés ide vonatkozó határozatának hatálytalanításával az 1931-32. tanévtől a testnevelési alapból kizárólag az egyetem Rectorá- nak utalványa alapján fizethet az e- gyetemi quaestura. Egyben szükségesnek tartom felhívni a Tanács figyelmét még arra is, hogy a PSAC az 1929-30. tanévi okmányolt számadását még ezideig sem mutatta be megvizsgálás végett." A tárgyalás alatt lévő napirendi tárgyhoz elsőnek dr. Mansfeld Gréza orvostudománykari dékán jelentkezik felszólalásra s annak ad kifejezést, hogy az elnöki előterjesztéshez elszámolás hiányá- ben ezúttal ugyan érdemben nem szólhat hozzá, azonban az abban foglalt-9-