Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1930-1931
1931-04-29 / 1930/31. tanév nyolcadik rendes ülése
kezeihez fizetendő. Van szerencsém a fentiek alapján azt javasolni, hogy az egyetem részére épitendő tihanyi üdülőtelep megvalósitása érdekében az egyetem nevében tett kijelentésemet helyeslő- leg tudomásul venni, illetve arra az intézkedésemre nézve a felmentvényt megadni méltóztassék, hogy addig is, mig az egyetem tihanyi villája felépíthető lesz, a betegápolási alap terhére a most folyó egységes feltöltési munkálatokhoz 3000 P-t kölcsönképen felvettem s a miniszter ur rendelkezésére bocsátottam. Ez az összeg a minisztérium által nyújtandó építkezési költségből lesz az alapnak visszafizetendő. Meg kell jegyeznem végül, hogy az értekezleten az a terv is felmerült, hogy az épitési költségek a tandijjuta- lékok terhére fedeztessenek, vagy pedig oocsáttassanak ki részjegyek, melyeket az egyetem tanárai jegyeznének. Egységes megállapodás azonban nem alakult ki.*' Elnök még külön bejelenti, hogy a m. kir. vallás- é3 közoktatásügyi miniszter ur a m. kir. pénzügyminiszter urat egyidejűleg megkereste aziránt, hogy az üdülőház felépítési költségeire-24-