Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929
1928-12-12 / 1928/29. tanév első rendkívüli ülése
n s ezért .vagy kávéházakban, vagy idegen egyesületek helyiségeiben kénytelen ezek jóindulatából, illetó'leg szívességéből elhelyezkedni. Az egyesületek szegénysége mindenkor csak elkeseredésnek lehet a forrása és kétségtelenül hozzá- járul ahhoz a sajnálatos jelenséghez, hogy a kommunismus az egyetemi ifjúság körében nem csak megtudta vetni a Iá- bát, hanem megbizható adatok szerint folytonosan terjedőben van. Teljesen egyetértek a lector Magnificus abbeli felfogásával, hogy a diákház létesítése a diákság Óntudatát is növelni fogja, mert meggyőződik arról, hogy saját erejéből is tud magán segíteni.. Mindezek alapján szükségesnek tartom, hogy a diákház létesítésére a Rector Magnificus által javasolt 7 pengős illetéknek a jövő félévtől való beszedése határozatilag kimondassák. Az előadottak alapján tisztelettel javaslom, mondja ki a tekintetes Tanács, hogy az ld28-29. tanév második felétől kezdve a mellékdijakat féléven--■ kint 14 pengővel felemeli, amely 14 pengőből 4 pengő félévenkint könyvtár illeték, 3 pengő az ifjúsági sport e* gyesülat céljára, illetőleg testnevelési illeték, 7 pengő pedig a diákház léte sitésére szolgáló hoznájárulási illeték cimén szedessék a quaestura által. 24