Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929
1928-12-12 / 1928/29. tanév első rendkívüli ülése
Ml tartom az indoicolás résziétesebb ismerte tését. Tekintetes ügye térni TanácsMinthogy az egyetemnek fenntartása az államnak csak igen nagy anyagi megterhelésével lehetséges, könnyen belátható, hogy egyetemek fenntartásához az egyetemi pályára lépőknek is hozzá kell járulniuk, annyival is inkább, minthogy az egyetemnek nincs módjában a saját céljaira az anyagilag amúgy is túlságosan igénybevett társadalomhoz fordulni, hern hangsúlyozhatom eléggé, hogy milyen égető szükségünk van egy, a mai kor igényeinek megfelelő, egyetemi könyvtárra; az ifjúság tudományos kiképzése és egyetemünkön elhelyezkedő fiatal búváraink munkásságának végzésére elengedhetetlenül szükséges, hogy az egyetemi könyvtárt, amelynek régi könyvtári anyaga nagybecsű munkákban bővelkedik, az újabban megjelent nagyjelentőségű tudományos irodalmi termékekkel kiegészítsük. A 4 pengő, melyet fél évenkint a hallgatóságtól szedni javasolunk,>nem jelenti hallgatóságunk lényegesebb anyagi megterhelését, hiszen az egész összeg a 10 féléven keresztül beiratkozó orvostanhallgatónál csak 40 pengőt, a 8 féléven át beiratkozó más tudomány kari hallgatóknál mindössze 32 pengőt tesz ki, a21