Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929
1929-05-29 / 1928/29. tanév kilencedik rendes ülése
pengő alapítványi összeget pedig az alapítványhoz való csatolás végett az annak kezelésével meghízott egyetemi quaestúrának adta ki. Rövid eszmecsere után az egyetemi Tanács az elnöki bejelentést örvendetes tudomásul veszi s egyben kimondja, hogy az alapítólevélnek az alapítványi tőke összegét feltüntető szakasza megfelelően módosítandó. 8., 2229/1928-29. R. szám. Elnök jelenti, hogy dr. TóthZsig- m o n d egyetemi ny.r. tanárhoz Alice leányának váratlan és megrendítő elhunytéval őt és családját ért súlyos gyászeset alkalmából a Tanács nevében részvétiratot intézett, melyért a nevezett kartárs hálás köszönetét mondott. Kegyelettel tudomásul szolgál. 9., 2165/1928-29. R. szám. Elnök jelenti, hogy a proletárdiktatúra áldozatainak emlékére f. évi május hó 1.-én a székesegyházban tartott ünnepélyes istentiszteleten egyetemünk képviseletében felkérésére dr. Schaurek Rafael jog- és államtudománykari- és dr. B i r - k á s Géza bölcsészet-, nyelv- 8 \