Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929

1929-05-29 / 1928/29. tanév kilencedik rendes ülése

kabát, 68 férfi és 2 nő hallgatót szö­vet ruha, 14 férfi és 2 nő hallgatót fehérnemű, és cipő segélyben részesí­tett, tett intézkedéséről pedig a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisz” tér urnák beszámolt. Örvendetes tudomásul szolgál. 3., 2269/1928-29. R. szám. El­nöklő Rector bemutatja a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák 400/ 65-1929. szám alatt kelt leiratát, mely­ben meghívta a Tanácsot a nemzeti hősök országos emlékművének f. évi május hó 26.-án Budapesten ünnepélyes keretek között végbement leleplezési ünnepélyé­re s amelyben kifejezést adott annak is, hogy igen nagy súlyt helyez arra, hogy az egyetemi hallgatóságnak nagyobb kül­döttsége a rendelkezésre álló zászlók­kal és jelvényekkel felvonuljon az ün­nepélyen. A leirat vétele után - jelenti elnök - az ügyvezető kari dékánokat ér­tekezletre hivta össze s ezen az érte­kezleten történt megállapodás értelmé­ben az említett emlékmű leleplezési ün­nepélyén az egyetemet a Rector vezetése alatt a kis Tanács képviselte, az egye­temi ifjúság képviseletében pedig egy, az ifjúsági egyesületek által kijelölt 48 tagú küldöttség vett részt a Pozsony­- 3 ­<

Next

/
Thumbnails
Contents