Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929

1929-04-24 / 1928/29. tanév nyolcadik rendes ülése

* - ' egy a hitelezési csalás látszatához közel álló többszöri kölcsön utján ^ ' biztosította. Tisztelettel javasolom, hogy a Tekintetes Tanács a T.F.Sz. 90. §-ának 3. pontja alapján Bácz L á s z - 1 ó hittanhallgatót az Egyetemről 4 félévre utasitsa el." hr. K i s s J e n ő evang.hit- tudománykari dékán az eió'adói javaslat­tal kapcsolatban megjegyzi, hogy ter­helt hittanhallgató a csalás tényéhez közel járó kölcsönügyleteivel az evang. hittudományi karnak és hallgatóinak te­kintélyét erősen veszélyeztette s ezért folytatta le a vezetése alatt álló kar ellene az előzetes vizsgálatot s tette meg fegyelmi eljárás utján való elma­rasztalása iránt előterjesztését. A kölcsönöket azzal, a kifogással kérte és vette fel, hogy tandijtartozása van s ezt kell kifizetnie, holott ez nem felel meg a valóságnak, tehát hazudott s igy csalt. A hittudományi kar panasz- lőtt hittanhallgatónak az egyetemtől 4 félévre való elutasítását abban a meggyőződésben indítványózta, hogy idő­közben talán megjavul s igy tánulmá- nyait más főiskolán eredménnyel foly­tathatja. Beható eszmecsere után az egyetemi Tanács az előadói javas­latban felsorakoztatott indokok fi­gyelembevételével Bácz László 175 45

Next

/
Thumbnails
Contents