Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929

1929-04-24 / 1928/29. tanév nyolcadik rendes ülése

m szabályozni. Findezen nehézségek előrebocsá­tása után mégis úgy érzem, hogy a hit- tudományi kar fegyelmi bizottságának és magának a karnak az álláspontja és javaslata nem mellőzhető. És pedig a T.F.Sz. 83. §-ában foglalt azon ren­delkezés alapján, mely szerint fegyel­mi vétséget követ el azon egyetemi hallgató, aki erkölcstelen magavisele­tével közbotrányt okoz. A Szabályzat 80. §-a szerint ugyanis a hatóságok kötelessége az egyetem .célját bizto­sítani-. bem férhet kétség ahhoz, hogy egy hittudományi kar az egyetem kebe­lében nem teljesiti kötelességét, ha hallgatóinak legszigorúbb erkölcsi ma­gatartását figyelemmel nem kiséri és azt meg nem követeli, 'ügy hittanhall­gatónál a kölcsönkérés az a módja, a- melyfiácz Lászlónál a vizsgálat folyamán megállapitást nyert nem könnyelműség, hanem erkölcstelen­ség; egy színésznővel szemben az a majdnem tolakodásnak minősíthető maga­tartás nem egy fölhevült ifjú később elhallgatott szerelme, honéra erkölcs­t telenség; keresztény diákszövetségi ülések idején a székhelyről egy nő után való elutazás nem gyerekes föl- hevülés, hanem erkölcstelenség. Lehet- e remélni, hogy egy ifjú ilyen visel­- 4

Next

/
Thumbnails
Contents