Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929
1929-02-27 / 1928/29. tanév hatodik rendes ülése
A beadványban foglalt ügyben nála járt Faluhely i professzor - mondja elnök - a bírósághoz akart fordulni, azonban ezt nem tartotta megengedhetőnek, mert a professzorok között felmerült ellentéteket i3, ha a- zoknak elsimításába az illetékes kar nem folyik bele, a legfelsőbb egyetemi hatóság, az egyetemi Tanács van hivatva kiegyenlíteni, illetőleg elbírálni. Kívánatosnak tartja ezért elnök, hogy a kérdéses ügy kivizsgálására a Tanács egy 3 tagból álló tanácsi bizottságot küldjön ki. Dr. Schaurek Rafael jog- Ó3 állámtudománykari dékán dr. Faluhelyi Ferenc ny.r. tanárnak a tárgyalás alatt levő beadványában elfoglalt álláspontját tarthatatlannak látja. A jog- és államtudományi karnak 1928. évi december hó 19.-én tartott IV. rendes ülésében történt megállapitás szerint ugyanis - miután ott nevezett professzor a vezetése alatt álló nemzetközi jogi szemináriumnak valamelyik hazai tudományegyetem mellett felállítandó Magyar Kisebbségi Intézet létesítése érdekében ki-, ✓ fejtett akciójáról beszámolt - ezt az akciót maga dr. Krisztics Sándor ny.r. professzor is helyesnek és megfelelőnek talá.lta. Viszont dr. Faluhelyi Ferenc-12