Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929

1929-02-27 / 1928/29. tanév hatodik rendes ülése

nek pedig VadasGábo rt kér­ték fel. Mar akkor szép eredményt értek el, amit az általuk-rendezett hangverseny is igazol, mely 600 pen­gő bevétellel zárult, Rb'ből a bevé­telből Vadas részére honorárium fejében előlegül 520 P-t fizetett ki. Írre dr. Gyomlay Gyula akkori Rectortól kért az énekkar el" nöksége fedezetet, azonban eredmény­telenül, mert nevezett Rector Magni- ficus azt az álláspontot foglalta el, hogy Vadas , mint az egyetemi templom orgonistája az énekkart tisz- teletdij nélkül is vezetheti. Va­das Gábor ekkor hetenként 2 férfi kari, 2 nőikari ég 1 közö3 próbát tartott. Az énekkarok szépen megindult működése - folyta-tja az orvoskari dékán -Vadas Gábor közbe­jött betegsége folytán félév múlva megszakadt. Másfél évi szünetelés u- tán, hogy Vadas felgyógyult, jelentkezett nála azon szándékának bejelentésével, hogy továbbra is haj­landó volna felvenni az egyetemi é- nekkarok vezetését és ezért 180 P tiszteletdijat kért, mely tisztelet- dij ellenében hetenként 1 férfikari és 1 nőikari küíönpróbát, valamint havonként 2 összpróbát helyezett ki­\ 6

Next

/
Thumbnails
Contents