Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1927-1928
1927-11-30 / 1927/28. tanév harmadik rendes ülése
aC •Jo r e k Rafaelnek azon részletesen megokolt határozati javaslatához, mely junius 4.-ét szünnapnak kivánja tekinteni. Az orvostudományi kar szintén ezidei I. rendes kari ülésen dr. G o r- k a Sándor referátuma alapján foglalkozott a tárggyal s arra az-álláspontra jutott, hogy ebben az ügyben külön határozatot nem óhajt hozni, hanem a döntést a Tanács bölcs belátására biz- za. A bölcsészet-, nyelv- és történet- tudományi kar szintén szeptemberi rendes ülésén hozott határozatával dr. Holub József előadói javaslata alapján kimondotta, hogy az egyetemi szünnapok számának a száporitását nem tartja kivánatosnak és reá mutat -egyúttal arra, hogy junius 4.-e a II. félévi előadások befejezése után már nem volna alkalmas az ügyhöz méltó eg}/etérni gyászünnep tartására. Tekintetes Egyetemi Tanács! Bizonyára nincs ebben a testületben senki, aki teljes mértékben át ne erezné azoknak a mélységes hazafias érzésből fakadt indítékoknak az erejét és igazát, melyek a junius 4,-é- nek, mint a trianoni béke reánk kény- szeritése napjának nemzeti gyásznapként való megtartására irányuló javaslat alapját alkotják. Az ezeréves magyar haza szörnyű megcsonkitásán érzett fájdalom ébrentartása hazafiul szent kötelesség. Trianon a legnagyobb-13-