Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1927-1928
1927-12-21 / 1927/28. tanév negyedik rendes ülése
a bőrklinikái verekedésben részt vett N e u m a n n Ferenc I. féléves és Taussig Béla IX. féléves orvostanhallgatók ellen. Nevezettek kihallgatásának folyamán kiderült,hogy Neumann Ferenc boxerrel jelent meg az előadáson és azzal fenyegette a reája támadó társait. A csatolt i- ratok tanúbizonysága szerint N e u- m a n n Ferenc ellen e cselekedete miatt a pécsi kir. járásbÍróságon . \ bűnvádi eljárás van folyamatban. Taussig Béla kihallgatásából az derült ki, hogy nevezett inkább szenvedő, mint cselekvő szereplője volt a verekedésnek. Az orvostudománykari dékán mindezek alapján azt javasolja, hogy Neumann Ferenc egyetemünkről egy felévre utasittassék el, mig Taussig Béla ellen a fegyelmi eljárás beszüntetését indítványozza. Mindezek alapján a magam részéről is csatlakozom az orvostudomány- , kari dékán urnák Taussig Bé-. Iára vonatkozó indítványához, azonban N e u m a n n Ferencre nézve tőle eltérően azt javasolom, hogy a tekintetes Tanács vele szemben határozatát függessze fői mindaddig, amíg ügye a Járásbíróságon elintézést nem nyer, hogy ily módon a bírósági Ítéletben megállapított tényállás szolgálhasson a tanács Ítéletének alapjául." Eszmecsere után