Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926

1925-11-25 / 1925/26. tanév harmadik rendes ülése

& nyagi áldozatokat, miért is - mint mond­ja - ezúttal már senki sem kívánhatja tőle, hogy újból oly anyagi áldozatokat hozzon, amely anyagi erőit meghaladják s amihőt egyetlen egy kartársa sem ho­zott leköltözködóse alkalmával. Végül beadványát a következőké­pen fejezi be: 44 Az előadottakból kivi­láglik, hogy mindent elkövettem, hogy a lakáshoz jussak, s elfogadtam a három szobás lakást is, csak egyetlen egy föl­tételem volt, hogy a lakás ne legyen a harmadik emeleten. Ezt pedig nem sze­szélyből kivontam, hanem feleségem be­tegsége miatt. Minthogy azonban a jelen­legi állapot mindvégig fönn nem tartha­tó, ismételten kérem a tekintetes Taná­csot, hogy'- számomra a legközelebb meg­üresedő lakást, akár földszinti, akár első,- vagy második emeleti lesz is, már most kiutalni méltóztassék.. “ Előterjesztettek után elnöklő Rector dr. Weszely Ödön bölcsészettu­domány kari prodékán kérelmének telje­sítését a beadványban felhozott indokok­ra figyelemmel a legméltányosabbnak tartja s a dr. Tolnai Vilmos ny.r. ta­nár lakáskérvénye ügyében folyó évi szeptember hó 16.-án tartott I. rendes tanácsülésben hozott határozatra uta­lással javasolja, hogy' a Tanács böl­csészkari prodékánnak lakásigényét Tolnai professzornak a tanári lakóház­ban már megállapított lakásigénye elé

Next

/
Thumbnails
Contents