Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1925-11-25 / 1925/26. tanév harmadik rendes ülése
sh akik nem készülnek vizsgákra, az illetékes szabadság engedélyezése mellett az egész szünidő tartamára bevonandók katonai kiképzésre. A honvédség főparancsnoka mindezekkel szemben egyben elrendeli,hogy az egyetemi századok parancsnokai s a- hol ilyenek nincsenek, a hallgatók fölé rendelt felügyelő tisztek az illető fakultás dékánjával közvetlen érintkezést keresve, a kari dékánokat a katonahallgatók katonai foglalkoztatásáról tájékoztassák s egyben tájékozódást szerezzenek az előadások tartanáról, menetéről, általában a tanulmányi rendről, nemkülönben a colloquimok idejéről és a katonahallgatók szorgalmáról és előmeneteléről s igy azok a katona- hallgatók, akik nem érnek el megfelelő eredményt, illetőleg a főiskolát hanyagul látogatják, az elöljáró parancsnok által leszerelésre hozandók javaslatba. Majd pedig jelenti elnök, hogy a rendeletről szóló kiadványt a jogi,- orvosi - és bölcsészettudományi karnak tudomás és miheztartás végett azzal küldte meg, hogy a szombat délutánnak tanrendjükbe szabad délutánként való beállítását a jövő tanfálévi tanrendjüknek- megállapitása alkalmával szigorúan figyelembe venni szíveskedjenek. Tudomásul szóig