Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1926-06-16 / 1925/26. tanév nyolcadik rendes ülése
/ Í9Sges, sőt megbotránkoztató kiadások eszközöltessenek! Azt a mélységes felháborodást, amely a tavalyi "bál ve se tőség bűnösen könnyelmű eljárásából a nagyközönség, de elsősorban a professzori testület körében lángralobbant nem lehet figyelmen kivül hagyni. Az megfelelő e- légtételt kivan. Radikális intézkedések nélkül nem térhet vissza az anyira kívánatos megnyugvás. l'indezek alapján t. Tanácshoz olyirányban vagyok bátor tiszteletteljes előterjesztést tenni, méltéztassék a fentiek magáévá tételével, az. 1925. évi Erzsébet bál rendezőbizottságának felelős vezetőit, nevezetesen elsősorban ¥ a 1 u h e 1 y i k. e r e n *c z dr. professzor urat, mint báli tanárelnököt és másodsorban Hudovernig Dezső dr. tanársegéd urat, mint báli ifjúsági elnököt felhívni, hogy 3 napon belül a nevezett bál bevételeiről és kiadásairól szabályszerű és minden tételt okmányilag igazoló számadást terjesszen, illetőleg terjesszenek be, amely azután kettős szempontból volna felülbírálandó, nevezetesen elsősorban számvitelileg, és másodsorban - az idegen vagyon józan és becsületes kezelésére vonatkozó általános elvek szeinmeltartásával - érdemileg volna átvizsgálandó. De talán célszerű volna nevezetthez, illetőleg neve'zettelch ez~ intézendő felhívásban őket másod-