Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1926-04-28 / 1925/26. tanév hetedik rendes ülése
yé Dr. Pékár Mihály orvos tudomány kari prodékán köszönetét mond a Tanácsnak a kilátásba helyezett támogatásért s egyben bejelenti, hogy a mozgalmat már most, mint a Tanácsnak megbízottja, teljes erővel inditja meg. / Kapcsolatos: Dr. Mihál ffy 3 r n ő Prorector a vidéki egyetemek kelló' létszámnak biztosítása érdekében szükségesnek véli, hogy az egyes hazai egyetemek körzete intézményesen megállapit- tassék, amit a m. kir. vallás- é3 közoktatásügyi Miniszter Ur már egyszer kilátásba is helyezett. Indítványozza ezért, intézzen a Tanács az egyetemi collegiumok felállítása és rendeltetésüknek leendő átadása után ezirányban felterjesztést a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz azzal a kifejezett kéréssel, hogy az e- gyes hazai tudományegyetemek megállapítandó körzetén belül lévő középiskolák érettségizett tanulóit kötelezze arra, miszerint tudományegyetemre szándékolt beiratkozásuk esetén csak a saját körzetük tudományegyetemén kérhetik felvételüket s a vidéki tudományegyetem körzetébe esők csakis azon esetben mehessenek Dudapestre, ha a műegyetemre, közgazda-