Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1926-03-24 / 1925/26. tanév hatodik rendes ülése
Javasolom továbbá, hogy az egyházjogi tanszék folyó tanfélévi helyettesítése tárgyában kelt jog- és állam- tudománykari felterjesztést - figyelemmel arra, hogy az egyházjog az I.félévben is előadatott, a tanulmányi szabályzat szerint pedig minden kötelező kollégium C3ak egy féléven át hallgatandó - a t. Tanács csak oly feltétellel fogadja el és terjessze észrevétel nélkül a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur elé, hogy a folyó tanévi III. rendes tanácsülés határozatának megfelelően a tandij j öved.elem a helyet- tesitéssel megbizott dr. Kérészy Zoltán ny.r. tanár javára az általa helyettesített tanszék után egy második tandíj osztalékkal semmi esetre sem terhelhető meg, már csak azon okból sem, mert a Tanács fentömlitett ülésében a tanszék helyettesitési szabályrendelet revíziója alkalmából határozatilag kimondta, hogy méltánytalannak és sérelmesnek tartja azt, hogy egy betegszabadságon levő professzor éppen aitkor veszitse el tandijosztalékát, mikor beteg és a- mikor leginkább rá van szorulva a nagyobb jövedelemre." Dr. Mihálffy 3 r n ő prorectornak a helyettesitési idő tartamára sdr. Pékár Mihály orvoskari prodékánnak ez alapon a tan- székhelyettesitési dij megállapitására vonatkozó hozzászólása után megindult