Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1925-11-25 / 1925/26. tanév harmadik rendes ülése
valamint gazdaságtörténeti és 4., természetrajz! osztályok mellé a jog - és államtudományi kar még két osztálynak, nevezetesen 5., társadalomtudományi és 6., bűnügyi osztálynak csatolását tartja szükségesnek és pedig olyképpen,hogy a 3-ik osztályba tervezet gazdaságtörténeti rész a társadalomtudományi osztályban nyerne elhelyezést. Nagyon természetes, hogy az első négy osztály vezetését a bölcsészet,- nyelv - és történettudományi, illetőleg a felállítandó természet- és mennyiségtudományi karnak, ellenben a két utóbb nevezett osztály vezetését a jog - és államtudomány karnak illetékes tanárai vállalnák. A szóbanforgó terv keresztülvitele egyetemünk középponti épületének fokozatos kiépítését teszi szükségessé. E tekintetben a bölcsészet,- nyelv - és történettudományi kar oly irányban tett javaslatot, hogy az egyetem központi é- puletének főlépcsőházához csatlakozóan észak-déli irányú szárny építtessék. Erre vonatkozólag azonban megfontolás tárgyává teendő az a körülmény, hogy egyetemünk központi épületének egyik megbecsülhetetlen előnye volt eddig, hogy a főlépcsőház délről kapja megvilágítását, ami által neme sáli maga a főlépcsőház, hanem a_z abba torkoló előcsar nokok és folyósék állandóan pazar megvilágításban vannak és ez a fényözön z • H