Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926

1925-11-25 / 1925/26. tanév harmadik rendes ülése

ségszerüleg feltett kérdésnek azon­ban egyáltalában nem volt inquisito- ricus jellege, amely a vizsga előtt álló jelölt H lelkiállapotát feldúl­hatta" volna. mni a vizsgálat időtartamát ille­ti, az a jegyzőkönyv tanúsága szerint, a megelőző értekezlet és az eredmény- raegállapitás beszámításával, négy dis- ciplinából, tényleg*reggel 8 órától 11 óráig tartott, ami azonban egy­részt /: különös tekintettel ~rra, hogy a jelölt " nem régen esett át súlyos műtéten" :/ a vizsgáló bízott- ságnak legpiess zebbmenő j óindulatáról, másrészt a jelöltnek nagyfokú tájéko­zatlanságáról tesz bizonyságot, úgy­hogy csak nagy elnézéssel lehetett a jelöltet csakis egy tárgyból teendő javitóvizsgálatra utasítani. Megfelel a valóságnak, hogy a vizs­gálaton dr. Karner Károly egyetemi megbízott előadó, ugyan nem mint a bi­zottság tagja, hanem mint érdeklődő jelen volt; ­ellenben nem felel meg a valóság­nak, hogy ott " röhögött 44 volna. Ez ellen, valamint azon teljesen légből kapott állitás ellen, hogy a dékán vizsgálat folyamán a jelölttel szemben “ durva magatartást" tanúsí­tott, nemcsak.az ily módon név szerint "bevádoltak", hanem az egész tanári kar

Next

/
Thumbnails
Contents