Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1924-1925
1924-11-26 / 1924/25. tanév harmadik rendes ülése
vállalattal összeköttetésben,miután még nem is volt olyan felszerelt könyvesboltja,melyből az egyetek vásárolhatott volna. A vállalatnak ez a kereskedése még inkább papirkeres- kedós,inint könyvesbolt, ezért javasolja, hogy a Tanács az " Egyetemi könyv- kereskedés" cim adományozását egyen\ lőre fügessze fel,ha pedig már most honorálná a vállalatnak ezirányu kérelmét, akkor azzal a kötelezettséggel adományozza ezt a címet,hogy a vállalat a kor nívóján álló könyvkereskedéssé tartozik fejleszteni könyvesboltját és a tudományos munkákból szép raktárt tartson. Elnök dr. Nagy József Prorectornak megszorító javaslatára utalással indítványózza,hogy a Tanács az " Egyetemi könyvkereskedés"címet azzal a hozzáadással adományozza kérvényező vállalatnak,hogy mindazt,amit beadványában a könyvek beszerzése és raktáron tartása tekintetében magára vállal,azt be is váltsa. Elnöklő Rector ezen módosító javaslatához dr. Nagy József Prorec- tor is hozzájárulván,a tárgyban megindult beható eszmecsere után az egyetemi Tanács egyhangúlag úgy határoz,hogy folyamodó vállalat nyomdai müintézetének az egyetem részére