Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1924-1925

1924-11-26 / 1924/25. tanév harmadik rendes ülése

annyira magas állású diplomatákra,mint inkább a nemzetközi.gazdasági és jogi élet jelenségeit alaposan ismerő szak­emberekre van szüksége. Az egyetemek jog- és állatudományi karaira vár ezért a feladat,hogy a kor kívánalmainak meg­felelően ezen isrneretköirt az érdeklődőknek nyújthassa. És nem lehet ez egy egye­tem fakultásának / közgazdaságtudomá­nyi kar/ kivételes privilégiuma.­v A jog- és államtudományi kar a m. kir. vallás és közoktatásügyi Minisz­ter Ur leiratának ama részére vonatko­zó lag, hogy a jogkari előadások elnép­telenedésének megakadályozására is tegyen javaslatot, jelenti .miszerint a kar az Egyetemi Szer vezeti, Tanulmá­nyi és Vizsgarendről szóló szabály­zat 43.§-a értelmében e tárgyban fo­lyó évi október hó 7.-én már eszme­cserét folytatott.- Az értekezleten ugyanis az az álláspont kristályosodott ki,hogy a jogi oktatás gyökeres reform­jára égetően szükség van.de annak meg­történtéig is a legkirívóbb anomáliák sürgősen szanálandók,tehát olyan re­formok viendők keresztül,melyek a. hatály­ban levő tanulmányi és fegyelmi sza­bályzat vonatkozó rendelkezései alap­ján is megváló si that ók. ­A magyar jogi oktatás csődjének egyik közismert és állandóan hangoz-

Next

/
Thumbnails
Contents