Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923
1922-09-20 / 1922/23. tanév első rendes ülése
1 5 Tisza István tudományegyetem Tanácsának 507/1921—22.etsz. átiratát, melyben tudomasvétel végett arról értesíti egyetemünk Tanácsát, hogy ku— hár Viktor máv. hivatalnok ellen az ahsolutőrium jogtalan megszerzése és a doktori cim jogtalan használata miatt lefolytatott fegyelmi vizs— 1 gálát során nevezettnek III* alapvizsgálatát, végbizonyítványát és állam- j tudományi doktori oklevelét 1922. évi március 29-én tartott Vili. rendes ülésében hozott Ítélettel megsemmisítette s nevezettet a debreceni j tudományegyetemről négy félévre elutasította s egyben jelenti elnök, ' hogy a szőbanforgő átíratott a tudó— mánykarokkal tudomás és miheztartás végett közölte. ; # tudomásul szolgál* • ' • 5., 149/1922-23. B* szám. Elnöklő Sector jelenti, hogy .Budapest székesfőváros Tanácsa 1922. évi au= gusztus hő 3Ír-én tartott ülésében 79094/1922. VII* szám alatt hozott határozattal a azegényháy utcai elemi jj iskolában általunk eddig használt he— I lyis égeket az 1922/23.. tanévre egyetemünk céljaira folytatólag átengedte •A 4