Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923

1923-04-24 / 1922/23. tanév hatodik rendes ülése

s miért - pedig ez psycholóiailag elgondol­hat at lan a a vallomások is megcáfolják stb*.. ha az illetékes fórum telefonon meg­kérdezi az altiszt- hivatali f ölebbvalé ját, milyen egyszerűen rendbe jött volna a dologi így azonban a Tanácsnak el kellett rendelni a fegyelmit, nekem kihallgatáso­kat kellett végeznem, jelentést irnom s most a tek. Tanácsnak végig kell hallgat­nia ezt az én véget nem érő jelentésemet s két Ízben foglalkoznia az üggyel! Arra volnék bátor tehát fölhívni a figyelmet, hogy mielőtt a jö­vőben megindítunk egy ilyen hőgörgeteget, próbáljuk meg előbb félretolni azt a kis jégdarabot, amelyet ha meglökjük, a bü­rokrácia jéglejtőjén, lavinává dagad.” Elnöklő Rector az általa kiadott rendelet indítéka és a tényleges helyzet kellő megvilágítása után kifeje­zést ad annak, hogy Horváth altisztet,aki az egyetem központi épületében élvez ter­mészet; beni lakást, csupán erre való tekin­tettel s egy fontos közérdek szemmeltartá- sával rendelte ki éjjeli őrszolgálatra, mely szolgálat reá, ép úgy, mint az épü­letben lakó többi alkalmazottra (altiszt, szolga) hetenként csak egyszer került. Ren­delkezésének indítékát, s a fegyelem érde­keit tekintve, semmi esetre, még más irányú szolgálati beosztására figyelemmel sem lett volna szabad Horváthnak a- reá kerülő

Next

/
Thumbnails
Contents